Első munkahelye Gyöngyös volt, ahol 1933 szeptemberétől a Tüdőgondozóban dolgozott.

1934-ben fél évre Margit testvér Nagyváradra küldte noviciátusba. Itt ismerkedett meg Auguszta testvérrel, akit egész életére szeretett példaképének tekintett.

1935 Pünkösd ünnepén tette le első fogadalmát. Mottójául ezt a mondatot választotta: „KÖSZÖNÖM URAM, HOGY HÍVTÁL”

1935 júliusától egy alföldi faluba, Szegvárra került védőnőnek. Itt a szegény kubikusok asszonyai számára igen nagy erőfeszítéssel, utánajárással szülőotthont is alapított. E szegény kisközségben és a 14 kilométer sugarú tanyavilágban összesen 10 000 lélek volt az egészségvédelmi mintaszolgálatnál a védőnőkre bízva.

Zöldkeresztes akciókkal: Tej, cukor, lisztadomány és főzőtanfolyamok megszervezésével javult a népesség élelmezési helyzete. Akik azelőtt egészségvédelmi tanácsadásra nem jártak, most, hogy tejet kapjanak, eljöttek, így orvosi ellenőrzésben is részesültek. Megnőtt a terhes tanácsadások látogatottsága, így sikerült sok terhes anyát pl. szifiliszből kigyógyítani. A védőnők az ivóvíz és a kutak fertőzött állapotán is próbáltak javítani. A községben épülő Egészségházban váró és tanácsadó szoba volt, illetve létesítettek a lakosság számára zuhany-és kádfürdőt. A védőnői lakás az egészségház része volt.

1939-től Szentesre került. Itt a 4 „Stefániás”(csecsemőgondozó) védőnő mellett Viktória testvér volt az egyetlen „zöldkeresztes” védőnő. Ő volt a felelős vezető védőnő a városban.

Rengeteg munkája mellett „Anyák iskoláját” és elsősegély tanfolyamokat is szervezett.

 1943-tól ismét Szegvár. „Büntetésből visszakerültem Szegvárra, mert az akkori impérium, (a nyilas vezetőség) nem volt megelégedve a világnézetemmel” – mondta. „ A nyilasok azért büntettek meg, mert Szentesen a zsidó iskolát is elvállaltam és elláttam.”

Szegváron a 20-as évektől a „szürke testvérek” az anya-és csecsemővédelmet tekintették szívügyüknek. A háztartási és gazdálkodási ismeretek tanítására Népfőiskolát alapítottak. Tanyai népmissziót is szerveztek, amíg lehetett.

1944-ben Szegvár orvosát elvitték katonának. Ezután minden egészségügyi munkát Viktória testvér egyedül végzett egy gyógyszerésznővel. Szekerekkel vitték az éhezőknek a zöldséget, tojást, baromfit, ezért cserébe oltóanyagot, gyógyszert vehettek.

 Végre 1945 májusában véget ért a háború.

1946 januárjában a kommunista agitátorok által felheccelt vidéki tömeg támadta meg a Rendházat Szegváron, kiverték a jelölteket és a testvéreket, Viktória kezét boxerrel verték. Az érkező rendőrt leszúrták.  Az elűzött szociális testvérek soha többé nem tértek ide vissza. Viktória testvér azonban egy társával itt maradt Szegváron, mint védőnő.

 1947 Pünkösd ünnepén Budapesten tehette le örökfogadalmát.

 Mottóját megtartotta: „KÖSZÖNÖM URAM, HOGY HÍVTÁL”

Szegváron emberfeletti munkát vállalt magára. A szülőotthon ellátása és a védőnői teendők mellett vezetők híján őrá hárult a működő KALÁSZ, a KLOSZ és a DL egyesületének irányítása, sőt a KALOT ifjak is őt választották vezetőjüknek.

Az összes ifjúsági csoport havonta „kultúrdélutánt” tartott, nyaranként pedig találkoztak. A feltűnés nélküli karitászmunka is jellemző volt, de ez is veszélyessé vált.

A rendőrségi zaklatások az ifjúsági munka miatt 1948-ban még intenzívebbé váltak, ezért az összejöveteleket már csak titokban tarthatták meg.

A fizikailag-idegileg túlterhelt Viktória testvér lejegyezte, hogy felkészült a vértanúságra.

Szegvárról 1949 elején távoznia kellett. „Jött a változás, akkor meg ez (a kommunista vezetőség) nem szívelte a munkamódszeremet”-írta.

1949 februártól büntetésből  Kistemplomtanyára helyezték, ahol csak védőnőként dolgozhatott, az ifjúsági munkától gyakorlatilag el volt tiltva…Mindamellett ezt vallotta:

„Itt töltöttem életem legszebb 10 esztendejét a jó tanyai magyarok között.                                                  Itt megfogadták a szavamat……”

1958-ban a sok rendőri zaklatástól kimerülten kapta az első szívrohamot.

„Utoljára behelyeztek Kiskundorozsmára.” 1958 novemberétől élt és dolgozott itt, 1994-ig, egy szegényes, szolgálati lakásban, melyben azonban egy kis mennyországot lehetett megtapasztalni.

 Itt írta ezerszámra a „Mini evangéliumot” és varrta Indiába Teréz anya nővéreinek a kazulákat, küldte százával leveleit papoknak, szeminaristáknak, minden hozzáfordulónak és testvéreinek. Levelezett Johan Béla dr. belügyi államtitkárral, régi tanárával és levelet váltott Sabin professzorral, sikerrel kérve, hogy a magyar gyermekek is kaphassanak Sabin cseppeket!

Konfliktus a néppel? „Volt olyan is. Én sosem írtam alá abortusz jegyzőkönyvet. Volt, aki könyörgött, volt, aki fenyegetett…11 kisbaba képét őrzöm, ezek mind olyanok, akiket el- kaparhattak volna. Mikor megszülettek, hozták nekem csipkés ruhában mutogatni őket.”

Dorozsmán a helyi cigányság végsőkig önfeláldozó védőnőjeként vált közismertté. Az „ablaki ruhaosztás” fogalommá vált.  A mi nevünk ez volt: „az ingyen jóbarát”- mondta.

Ezekben az évtizedekben besúgók lesték a „magyar Teréz anyát” – és ennek Viktória testvér tudatában volt, mégis lelkiismerete szerint, szíve jóságában élte áldozatos mindennapjait….   forrás:

https://www.delmagyar.hu/szeged-es-kornyeke/2009/05/besugok-lestek-a-magyar-terez-anyat

és : Mezey András PhD Doktori értekezése: Katolikus kisközösségek Csongrád megyében 1946 és 1980 között

1964-ben a Minisztériumtól az „Egészségügy Kiváló dolgozója” kitüntetést kapott.

Nyugdíjba vonulása, 1966 előtt még 13 védőnőt bíztak rá tanításra, közülük egyet választott utódjául.  Azért az emberek számára „a védőnéni én voltam” mesélte később.

Szabad idejében bejárt az általános iskolába és nagy hozzáértéssel, szeretettel foglalkozott a cigány tanulókkal.

Behívták Szegedre a védőnő hallgatókhoz és a Teológiai Főiskolára is előadást tartani a kispapoknak. Sugárzó egyéniségével és tudásával, szemléletével mindenkit lenyűgözött. A kispapok hétvégéken igen sokan felkeresték és itták szavait…és még sokan mások az országból.

A hozzá forduló cigány emberekkel, családokkal való különös találkozások történeteit Kovács Lászlóné/Varga Rozália/ jegyezte le: KREOL CSOKOR címen.

Életének utolsó hónapjait Szegeden kellett töltenie egyházi Szociális Otthonban, végül a szegedi Kórházban halt meg, egy utolsó, várva várt szentáldozás után, imába merülve 1994.  december 6-án. Temetése inkább ünnep volt. Több százan búcsúztak tőle az ország minden részéből, az atyák fehér miseruhában celebráltak és emlékeztek. Fölhangzott a Te Deum és a Magnificat, hiszen egész életét is a folytonos hálaadás jellemezte.

Sírja kisebb zarándokhellyé vált.      

Sírját a Nemzeti Örökség Intézete 2024-ben védett sírrá nyilvánította.

A Nemzeti Sírkertbe sorolt sírhelyeket jelölő okos parcellakövet avattak 2025.05.05-én a Szeged-Kiskundorozsmai Temetőben, Wagner Viktória védett sírja jelölésére.

                                                                                                                    Fejér M. Klára

                                                                                           testvér, védőnő, aki még járhattam hozzá